„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

Mirjana Burzan – Agneš Kaciba: Srpsko-mađarski rečnik Eržebet Juhas: Roman o granici Davor Gromilović: Wrong Time, Wrong Place Monstrumi, kućni vilenjaci, vragovi, zlodusi Ana Lazukić: Foto Od života do života preko Holokausta Jožef Debreceni: Hladni krematorijum Balint Sombati: YU retorika Arpad Juhas Jovan i Agneš Umetnost medalja Edea Telča

Knjige

Po narudžbini preko web-sitea, mi preuzimamo poštanske troškove!

Po narudžbini preko 3000 dinara, dajemo popust od dodatnih 20%.


Szotar

Mirjana Burzan – Agneš Kaciba: Srpsko-mađarski rečnik

Od srpsko-mađarskog rečnika u tri toma (1968-1975) nije objavljen značajan rečnik u Vojvodini. Ovaj rečnik sadrži oko 34.500 odrednica, otprilike 6.500 često korišćenih fraza i termina, i oko 2.500 frazeologizama. Treba naglasiti da rečnik verno oslikava vokabular današnjeg srpskog jezika.

Ponestalo!!!
2500 Din × kom. =   Din

Juhasz Erzsebet Hatarregeny

Eržebet Juhas: Roman o granici

U Romanu o granici Eržebet Juhas, smrt postaje polazna tačka interpretacije postojanja. Jedan od bitnih parametara rekonstrukcije porodice ili njenu direktnu prizmu predstavljaju prostor, vreme i način umiranja junaka romana. (Kornelija Farago)

Ponestalo!!!
690 Din × kom. =   Din

Gromilovic

Davor Gromilović: Wrong Time, Wrong Place

U Gromilovićev skup alata spadaju materijali i tehnike koje omogućuju što brži i jednostavniji način izrade ideje, bez otežavajućih faktora koji se odnose na to da li je određeni rad ispravan, kvalitetan, ili pak, da li je odgovarajuće izrađen. Gromilović stvara crteže, slike, kolaže, eksperimentiše raznim površinama za crtanje, pri čemu nesvesno variraju njegove teme od predstavljanja božanstva Šiva, transeksualaca, pornografije, osoba koje ne nalaze užitak u seksu, kretena, degenerika itd., do manjih serija kao što su na primer brejk dens Baba Jage, veštice koja se pojavljuje u slovenskim bajkama. (Amalija Stojsavljević) (Forum-Symposion)

Ponestalo!!!
1000 Din × kom. =   Din

Vicko-Zlodusi

Monstrumi, kućni vilenjaci, vragovi, zlodusi

Sabrani prevodi Arpada Vickoa pod naslovom Monstrumi, kućni vilenjaci, vragovi, zlodusi je panorama savremene mađarske proze. Najnovije delo Biblioteke Híd (Most) sadrži tekstove dvadeset jednog autora. Tekstove Imrea Kertesa, Đerđa Konrada, Petera Nadaša, Đerđa Špiroa, Petera Esterhazija, Endrea Kukorelija, Lajoša Parti Nađa, Lasloa Krasnahorkaija, Pala Zavade, Atile Balaža, Lasloa Garacija, Gabora Nemeta, Đule Zeke, Lasloa Martona, Lasloa Darvašija, Atile Krištofa Nađa, Atile Hazaija, Pala Fičkua, Atile Bartiš, Gabora Šejna i Kristijana Grečoa, za ovu knjigu birao je Arpad Vicko. Interpretacijom reprezentativnih autora i tekstova savremene mađarske književnosti, prevodilac prihvata bitnu ulogu u promociji dijaloga mađarske i srpske književne kulture.

Ponestalo!!!
600 Din × kom. =   Din

lazukics-anna

Ana Lazukić: Foto

Snimci Ane Lazukić imaju i jedan prepoznatljiv znak. Njihova tajna je u detaljima i zato nije dovoljan samo letimičan pogled na njih. Možda će nam nešto promaći i onda ćemo puno izgubiti. Ponekad je neki naizgled sitni detalj sakriven u pozadini i on čini sliku vrednom i zanimljivom. Pronađimo dečaka, koji se sam zabavlja pred ogledalom, dok se odrasli bave bitnim stvarima, ili šta traži gramofon sa levkom iza muškarca koji prodaje svoju kozu; pogledajmo pažljivo kako je provodila svoje slobodno vreme porodica na izletu 1972. godine, gledajmo u oči ženama sa maramama na glavi ili veselim oksfordskim studentima, i otkrijmo šta im kriju pogledi… (Dobrila Martinov)

Ponestalo!!!
1500 Din × kom. =   Din

Szabadkai-zsidosag

Od života do života preko Holokausta

Složena slika našeg grada ne bi bila potpuna bez subotičkih Jevreja. Autori koji su u ovom sabranom delu predstavili početke, težnje, zlatno doba, nezamenjive gubitke u vremenu opasnosti i propadanja – nekadašnji i delom današnji život naše zajednice – prihvatili su se ogromnog zadatka i očekivanja. (Robert Sabadoš)

Ponestalo!!!
1500 Din × kom. =   Din

Debreczeni-puha-fedolap-sr-v01

Jožef Debreceni: Hladni krematorijum

Uz ime Jožefa Debrecenija vezuje se gotovo jedini autentični logorski roman mađarske književnosti, Hladni krematorijum – knjiga-reportaža o strahotama Aušvica napisana hladnom uzavrelošću (1950). Život i iskustvo logora smrti poslužili su i kao inspiracija za njegova lirska dela, ali u ovoj knjizi-reportaži ne obuzimaju ga strast i bol. Dok piše ovaj roman, iako iz redova, iza sećanja i činjenica tinja mržnja koju oseća prema velemajstorima uništenja i fašizmu koji ih slavi, glas samosažaljenja mu je stran. U ovom delu piše reportažu, izveštaj o svetu nečovečnosti, ređajući strahove koji svojom golom istinitošću i činjeničnošću zamagljuju i gestove mašte koja stvara imaginarno i fiktivno. (Imre Bori)

Ponestalo!!!
500 Din × kom. =   Din

Szombathy-fedolap

Balint Sombati: YU retorika

Za Balinta Sombatija umetnost se manifestuje kao lični arhiv u koji je sistematično unosio svoje razne ideale, slike, sećanja, znanja, zabrane i tabue. Sve to umetničko postojanje je naizgled nesigurno, ali puno elana, u kojem iza umetničke svesti stoji čvrsta istorija i bičuje leđa pojedinca. (Nebojša Milenković)

Ponestalo!!!
800 Din × kom. =   Din

JuhászÁrpád_borító.indd

Arpad Juhas

Serija malih monografija likovne umetnosti je nakon desetogodišnje pauze ponovo oživela, a novo izdanje je posvećeno Arpadu Juhasu (1863–1914), poreklom iz Sombora, članu likovne kolonije u Gedeleu u Mađarskoj. Dvojezična, bogato ilustrovana publikacija sa umetničkim dodacima u boji prvo je izdanje ove vrste ne samo u Srbiji, nego i u Mađarskoj. Cecilija Eri Nađ, istoričarka umetnosti Gradskog muzeja u Gedeleu je nastojala da kroz pregled raznovrsne stručne literature i dosadašnjih parcijalnih istraživanja predoči jedinstvenu sliku o životu i delu ovog umetnika. Vizuelni materijal knjige birala je urednica izdanja, Olga K. Ninkov iz zbirki Gradskog muzeja Subotice, Gradskog muzeja u Gedeleu, Mađarske nacionalne galerije – Muzeja lepih umetnosti, Muzeja u Kišcelu budimpeštanskog Istorijskog muzeja, Etnografskog muzeja u Budimpešti i iz privatnih kolekcija. Upoznavanje sa životnim delom Arpada Juhasa vredno je pažnje ne samo zbog njegovih umetničkih kvaliteta i etnografskih kolekcija, nego i zbog lokalnih istoričarskih implikacija, povezanosti sa Somborom, Odžacima, Gedeleom, Mezekevešdom, itd.

Ponestalo!!!
750 Din × kom. =   Din

JOVAN-I-AGNES_final_naslovna

Jovan i Agneš

Dvojezično izdanje pod nazivom Jovan i Agneš, koje je prva multikulturalna slikovnica, pokušava da približi mađarsku i srpsku kulturu kroz prikaz svakodnevice dvoje dece predškolskog uzrasta. Kroz upoznavanje sa prazničnim običajima dva naroda, slikovnica bogata ilustracijama Sašenjke Meljnikov Ivanović navodi decu da kroz igru uvide kako suživot na ovim prostorima ne znači prosto život zajedno, nego i prihvatanje i međusobno poštovanje.

Ponestalo!!!
300 Din × kom. =   Din

TelcsEde_borito_OK

Umetnost medalja Edea Telča

Život i rad vajara i umetnika medalja Edea Telča (1872-1948) vezuje se za tri zemlje: za Srbiju, Mađarsku i Holandiju. Odrastao je u Subotici; šarena sećanja detinjstva i mladalačkog doba vezuju ga za ovaj grad. Ovde je postavljena njegova prva statua u javnom prostoru, bista kraljice Elizabete. Ovom gradu je poklonio i svoje delo koje je postiglo međunarodni uspeh A két bornemissza (1893), a subotičkoj Gimnaziji Državnu veliku zlatnu medalju kojom je odlikovan 1908. Njegove statue stoje na javnim trgovima u Bačkoj Topoli i u Svilojevu, a u Apatinu se nalazi nadgrobni spomenik koji je izradio. O njegovom vajarstvu, pa tako i o navedenim primerima, pisaćemo opširnije u drugom tomu, a sada ćemo predstaviti njegovu umetnost izrade medalja, čiji se primeri čuvaju u Gradskom muzeju Subotica i u kolekciji Narodnog muzeja u Beogradu. U gradu u kojem je odrastao, u stalnoj postavci Gradskog muzeja Subotica pod imenom Vojvođanska mađarska galerija (1830-1930), dobio je jednu posebnu manju prostoriju, jer pored toga što je povezan sa Vojvodinom, on je i prvi akademski vajar Subotice i šireg regiona. (Ana Baranji)

Ponestalo!!!
750 Din × kom. =   Din

Cena ukupno: Din
Molimo proverite popunjeni formular. Pošaljte porudžbinu nakon popunjavanja vaših ličnih podataka. Hvala vam na porudžbini.

* Ime i prezime:
* E-mail adresa:
* Broj telefona:
* Poštanska adresa:
PAK: (Pronađi PAK)
Adresa za izdavanje računa:
(ako se razlikuje od poštanske isporuke)
Napomena:
* polja označena zvezdicom je obavezno popuniti

VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ

Díjszabás

A webshop postai utánvéttel és költséggel dolgozik, mely súlytól és értéktõl függõen rendelésenként változik a posta aktuális díjszabásának megfelelõen.

Fizetési mód

A fizetés minden esetben utánvétellel történik, azaz a csomag kézhezvételekor számla ellenében, készpénzben.

Reklamáció

KÉRJÜK, MINDEN KISZÁLLÍTÁSKOR GYŐZŐDJÖN MEG ARRÓL, HOGY A CSOMAG AZ ÖN ÁLTAL RENDELT ÁRUKAT TARTALMAZZA-E! A posta szabályzata értelmében csak kifizetés után lehet kibontani a csomagot. Postai kézbesítés esetén joga van a vásárlónak megtekinteni a csomag tartalmát a helyszínen, indokolt esetben vissza is küldheti a bontott csomagot. Az indokokat minden esetben írásban kell rögzíteni.

Figyelmeztetés!

A posta egyszer viszi ki a csomagot, kézbesíthetetlenség esetén értesítõt hagy ezután 5 napig lehet átvenni a postán. 5 nap után az át nem vett csomagot visszaküldik a feladónak. Ez esetben mi töröljük a rendelést.