„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

Tékiss Tamás: Samu sejti Terék Anna: Halott nők Bíró Tímea: A pusztítás reggelei Schwalb Miklós: Fiú a konyhából Böndör Pál: Finis Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik Várady Tibor: Libatoll és történelem Csaták, amelyek összekötnek / Bitke koje nas povezuju Ki vagy te, vajdasági magyar? Kocsis Árpád: Oktopusz Jung Károly: Folklór minden időben és más témák Jean Paul Mongin – Yann Le Bras: Szókratész, a semmittudó bölcs Vázsonyi Csilla: A magyarkanizsai Népkert és Vigadó Makrai József verses hadifogolynaplója Bozsik Péter: Jelentés a Kór Házából Svetislav Basara: A merénylet angyala Boško Krstić: Quasimodo Lovas Ildikó: Rózsaketrec Fehér Viktor: Szokáskutatás Vërbicán Bogdán József: A szavak néha kövek Herceg János: Szikkadó földeken Jean Paul Mongin – François Schwoebel: Descartes és a Gonosz Szellem Antal Szilárd: Rëcsnik Laslo Blašković: Történet a bágyadtságról Orcsik Roland: Fantomkommandó A. Sajti Enikő: Kisebbségpolitika és társadalomszervezés drMáriás rendelője Munk Artúr: Bácskai lakodalom Juhász Erzsébet: Határregény / Eržebet Juhas: Roman o granici Silling István: Vallásos népélet Kupuszinán Fehér Miklós: Fekete normalitás Mirjana Burzan-Kacziba Ágnes: Srpsko-mađarski rečnik / Szerb–magyar szótár Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014) Bencsik Orsolya: Több élet Terék Anna: Vajdasági lakodalom Jódal Kálmán: Die Liebe Faragó Kornélia: Idők, terek, intenzitások Silling Léda: Piacok, vásárok, emberek Raffay Endre: A sárkány bögréje Bodor Anikó–Paksa Katalin: Vajdasági magyar népdalok V. Telcs Ede éremművészete Klamár Zoltán: Kanizsai mindennapok ing. Ekszerovits Szög-Balatoni Boli: Utazásaim / Brother Boli levelei Börcsök László: Az örökség Major Nándor: Utcasarkon, ha hátranézünk Oláh Dóri: Rakétaiskola darált húsból

Könyvújdonságok

Online rendelés esetén a postaköltséget mi fizetjük!

3000 dinár feletti rendelés esetén további 20% kedvezményt adunk.


Tekiss-vedoborito

Tékiss Tamás: Samu sejti

“Míg a felnőttek azt gondolják, hogy le kell butítani a szókészletüket, amikor nekünk karattyolnak, meg lassabban kell szövegelniük, hogy megértsük őket, valójában az a nagy helyzet, hogy mi vagyunk azok, akik egyáltalán nem bízunk meg bennük eléggé ahhoz, hogy őszintén, nyíltan és hosszasan akarjunk beszélgetni velük. Nem azért nem szólok hozzá a politikai eszmecseréikhez, mert lövésem sincs róla, hanem mert komplett hülyeségnek tartom az egészet, és nem azért adok elterelő választ, ha a szerelmi életemről kérdeznek, mert szégyenlős vagyok, vagy mert nem tudom szavakba önteni az érzéseimet, hanem azért, mert a felnőttek egyszerűen nem vesznek minket komolyan, és nem tudják megtartani a titkainkat.”

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

TerekA-HalottNok

Terék Anna: Halott nők

Az öt ciklusra tagolt kötet verseiből tragikus női sorsok bontakoznak ki, haldokló, tetszhalott, élőhalott nők szólalnak meg, a sírástól szaggatottá váló lélegzetvétel rapszodikusságával. Megnyomorított lelkű nők mozaikszerűen összeálló és egymásba játszó monológjai ezek a versek. Lett légyen szó patriarchális környezetről, háborús miliőről vagy a kórház nyomasztó világáról – a közös nevező minden esetben a teljes kiszolgáltatottság. Sötét, mély fájdalom ivódott Terék Anna verseinek minden sorába. Ilyen rezignált, kopogó, tiszta mondatok megfogalmazására csak halott nők képesek, a költő itt csak médium lehet.

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

Biro_Timi-vedoborito

Bíró Tímea: A pusztítás reggelei

Milyen egy jó anyavers? Érzelmi hullámvasút. A hiány völgyeit a meghittség és a boldogságérzet ormai szabdalják. Az anya mint „megszűnt anyag” mindent átjár, olykor a nyugalom forrása, olykor a lelkedbe harap. Az anyaprincípium a nem levés révén idéződik fel, apró emléktörmelékek kettőzik meg a hiányát. Egy jó anyaversre a szomor fátyla borul. Bíró Tímea kötete felfokozott passiójárás: a kezdőpont ismert, az út köveit csupán érintjük, a cél pedig a nemlét tapasztalatával korrelál.

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Schwalb

Schwalb Miklós: Fiú a konyhából

Stern János, az új szakácssegéd, az idegenség kiváltotta bizonytalanságok érzésével lép (…) a szabadsághiányos világba. „Szabad levegő, virágillat, az utca pora, a park fehér kavicsos sétányai, sport, szabadság, szabadság és szabadság… Milyen messzi vannak ezektől az emberektől.” Elmélkedéseiben a konyha tüzes börtönként jelenik meg. A nagy kezdőbetűs Robot árnyékában alapszinten működik az élet, az elfásult emberek a közönséges dolgokba is belelátják a szenzációt, így kreálva maguknak élményt. És mindenkinek más a stratégiája azt illetően, hogy mi az, amitől elfelejtheti „a sok rosszat, amelyen naponként átmegy”. (FARAGÓ Kornélia)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

bondor-cimoldal

Böndör Pál: Finis

Böndör Pál közel öt évtizede burjánzó líraszövevényének indái okosan és ravaszul, olykor észrevétlenül is át- meg átszövik egymást olyan egységes szövetté, féltő gonddal ápolt kertté változtatva a Finis verseit, amelyek mentén nem csupán egy sokoldalú szerző alkotói állomásai követhetők végig, de markáns kép alakul ki az olvasóban a kortárs vajdasági magyar líra alakulásának folyamatairól is.

Elfogyott!!!
990 Din × db =   Din

Barlog

Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik

Elmagyarázza ezeknek az ifjú hölgyeknek Kovács Istenke Szindbád: régebben úgy gondolta, hogy Újvidék az utolsó téglájáig megismerhető, s hogy ez az ismeretség majd még a hasznára lehet. Hogy miután szépséges édesanyját elveszítette, az apja is elveszett, de a város megmaradt. A város, amely olyan, mint egy máj, egy szív. Ha leválasztanák rólad, menten belepusztulnál. Nem az emberek miatt, hiszen elbeszélőnek itt nem is voltak sosem igaz barátai. (Balázs Attila)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Varady-2017

Várady Tibor: Libatoll és történelem

Várady Tibor Libatoll és történelem című dokumentumpróza-kötete a becskereki családi irattárból előkerült jogesetek nyomán íródott újabb történeteket tartalmazza, melyekben a sorsváltások mindennapjai, a között-lét, a párbajozás és az életek kényszerű történelmivé válása kerül középpontba. A Zoknik a csilláron, életek hajszálon történetei után megismerkedhetünk Messinger Karolin örökségével és emlékezetével, egymást váltó hatalmak intézkedéseivel, felperesek, alperesek sajátos sodródásával a történelemmé lett hevületek arculcsapásai között.

Elfogyott!!!
790 Din × db =   Din

csatak-cimoldal

Csaták, amelyek összekötnek / Bitke koje nas povezuju

Az egymásról való ismeretszerzés és a tudományos együttgondolkodás jegyében 2016 szeptemberében magyar–szerb történészkonferencia helyszíne volt a belgrádi magyar intézet, a Collegium Hungaricum. A Csaták, amelyek összekötnek – Bitke koje nas povezuju című tanácskozást a nándorfehérvári diadal 560. és a péterváradi csata 300. évfordulója alkalmából szervezték neves magyar és szerb szakértők részvételével. A kétnyelvű kötet a tanácskozáson elhangzott előadásokat tartalmazza.

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

esszekotet_losoncz-cimoldal

Ki vagy te, vajdasági magyar?

Ez az esszékötet egy közösségben, a vajdaságiban működő identitásokról szól. A történelemfeletti, alkati lényeg firtatása helyett az önazonosság törékenységére összpontosít, a kollektív és egyéni elbeszélések sokrétű voltára. Egyszerre szolgálhatja az együttgondolkodás kereteinek megteremtését, az integratív útkeresést és a marasztalást. A kötetbe felkért szerzők egymástól különböző, izgalmas perspektívákból mondják el, mit jelent szerintük vajdasági magyarnak lenni.

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

kocsis_vedo_katalogus

Kocsis Árpád: Oktopusz

Kocsis Árpádnak – a Magvetővel közösen kiadott – regényében egy takarítóbrigád mindennapjait követhetjük nyomon. Ragyog a padló, fényesedik a korlát, portól könnyebbül az ablakkeret. Letisztulnak a mondatok. A helyszín egy üvegépület: mindent diszkrét, puha anyag borít, drágák a szőnyegek a sok ezer tárgyalóteremben, vakít a neonfény, sokba kerül, ha az épület belső medencéjében fölfordulnak az egzotikus halak. Van mit takarítani. Az olvasót két dolog nyűgözheti le: az odakinn hömpölygő köd és az odabenn döglődő oktopusz.

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

jung-karoly-folklor-minden-idokben

Jung Károly: Folklór minden időben és más témák

Ebbe a könyvbe a szerzőnek az utóbbi fél évtizedben írt tanulmányai közül került be egytucatnyi. E szövegek kétharmada egy-egy folklórtémát kísérel meg körüljárni, de a további egyharmad résznyi dolgozatnak is vannak kapcsolódási pontjai a folklór irányába. A tanulmányok elsősorban vajdasági magyar művelődéstörténeti, kapcsolattörténeti és fordítástörténeti témákkal foglalkoznak, s e témák kapcsán érintik a folklór bizonyos vonatkozásait vagy valamelyik folklórkutató opusának magyar (vagy jugoszláviai magyar) kapcsolódási pontjait.

Elfogyott!!!
790 Din × db =   Din

szokratesz_borito

Jean Paul Mongin – Yann Le Bras: Szókratész, a semmittudó bölcs

A könyvsorozat a filozófia történetének legizgalmasabb gondolatait meséli el gyermekek számára. A Les petits Platons könyvkiadó az elmúlt években 31 kötetet jelentetett meg, amelynek jelentős részét már német és angol nyelvre is lefordították. A sorozat második magyar nyelven megjelent darabja a Szókratész, a semmittudó bölcs.

Szókratész Athén utcáit járva mindenkivel elbeszélget, akivel összetalálkozik… Ismerd meg önmagad! Ne a vagyont hajszold, hanem keresd az igazságot, és válj filozófussá! Ez nem tetszik Athén polgárainak. Letartóztatják, bíróság elé állítják, és arra ítélik, hogy kiigya a bürökkel teli méregpoharat. Meneküljön el? Féljen-e egy filozófus a haláltól?

Szókratész (i. e. 469 – i. e. 399)

„Van valaki, akivel minden európai filozófus azonosítja magát, még ha egyetlen gondolatával sem ért egyet. Ez a valaki Szókratész” – írja Leszek Kołakowski. Sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy az agorán, a poliszon kívüli utakon és a lakomákon dialogizáló Szókratész alakja kiiktathatatlan eleme napnyugati önértelmezésünknek. Bölcselete nem üres, tét nélküli töprengés – a „vizsgálódás nélküli” életet egyenesen emberhez méltatlannak minősíti, a gondolkodás eredendő kockázatáról tanúskodik. Ne feledjük, a válaszkeresésnek a jó kérdésekkel való segítése, a szókratészi bábáskodás (maeutika) azt jelenti, hogy maguk a fogalmak is gyermekek. S ki tudja, talán azt is, hogy a gyermekek pedig fogalmiak, fogalmiságra készek!
(Losoncz Márk)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

vazsonyi

Vázsonyi Csilla: A magyarkanizsai Népkert és Vigadó

„A helyi közösség egyértelműen kinyilvánította a Népkerthez való ragaszkodását, amikor elutasította az ott létesítendő új élményfürdő tervét annak ellenére, hogy a létesítmény bizonyára új lehetőségeket jelenthetett volna a helyiek számára. Úgy tűnik, két különböző közérdek feszült itt egymásnak: a gazdasági fejlődés és a közösségi identitás megtartása. A kanizsaiak tehát választás elé kerültek, így sok mindent elárulhat róluk, hogy a kettő közül az identitásukat képező örökséget választották. Az örökség ilyen felértékelődése jelezheti, hogy abban egy közösség a további fejlődés lehetőségét látja, de jelezheti a problémákkal teli jelen és a kilátások nélküli jövő helyett a múltba fordulást, az elvágyódást.
A Népkert különböző időszakairól kialakult ideálképek mellett természetesen nem hanyagolhatóak el az egyéni, személyes vonatkozások, kinek-kinek a gyermekkorából, ifjúkorából származó, ide kötődő, valódi emlékek, amelyek bizonyos szinten minden kanizsainak a szívügyévé teszik, hogy ez az örökség megmaradjon.”

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

CSB-Makra

Makrai József verses hadifogolynaplója

Az első világháború élményeit megörökítő népi kéziratos források összegyűjtésével és feldolgozásával eddig keveset foglalkozott a vajdasági magyar folklorisztika és a történészszakma, ezért félő, hogy az egykor virágzó írásos néphagyományaink rendkívül fontos rétege hullik ki az idő rostáján. A „nagy háború” centenáriumának köszönhetően Európa-szerte az érdeklődés középpontjába került a téma, a klasszikus, nagy memoárok, hadtörténeti összefoglalók és szépirodalmi értelmezések mellett kezdenek fontossá válni a harctereket és fogolytáborokat megjárt kisemberek külön szempontjai, az őszinte átéléssel és a szemtanúk tárgyilagosságával lejegyzett események, az alulnézetből megélt és megírt történelem dokumentumai, hiszen nemegyszer olyan, kevésbé ismert tényekre is rávilágítanak, amelyeket a hadtörténetírók eddig nem ismertek, vagy teljesen más megvilágításból értelmeztek. Ilyen tekintetben elsősorban a prózában írt visszaemlékezések, naplók, levelek számíthatnak figyelemre. Műfaji jellegzetességeik, formai kötöttségeik folytán a verses szövegemlékekben általában kevesebb a tényszerűség, a dokumentarista helyzetrajz. E megállapítás érvényes a Makrai József notesze által őrzött versekre is. (Csorba Béla)

Elfogyott!!!
300 Din × db =   Din

vedoborito_1

Bozsik Péter: Jelentés a Kór Házából

A szélhámos olyan, mint egyes vírusok. Pontosan fölméri, hogyan tudja kihasználni a gazdaszervezetet (sok vírus önmagától legyengül, hogy minél tovább élősködhessen). Az igazán profik sohasem semmisítik meg teljesen az áldozatukat, ki tudja, mikor lesz rá újra szükségük. Engem például arra használt, hogy megírjam ezt a könyvet. Igaz, ebben az esetben közvetítőt alkalmazott (barátomat, a wakafaragó-mestert), de ez nem változtat a tényeken.

Elfogyott!!!
790 Din × db =   Din

Svetislav-borito

Svetislav Basara: A merénylet angyala

Ferenc Ferdinánd koronaherceg – időnként kikacsintva a jelenbe is – tollba mondja túlvilági titkárának a szarajevói merényletről, annak okairól és következményeiről szóló meglátásait. A képtelen dialógusban Basara végtelen humorral és iróniával figurázza ki a történelmi sztereotípiákat, sőt az események új értelmezését kínálja az olvasónak. Ez a regény egyszerre szól a történelem értelmetlenségéről és a nacionalizmus romboló erejéről, az európai kultúra és a barbárság szoros összefonódásáról – miközben emléket állít egy mára rég letűnt világnak. (Rajsli Emese)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

bosko_krstic_borito

Boško Krstić: Quasimodo

Ha nem is akarjuk bevallani, mi is a gyerekkor, a felnőtté válás, az otthon, a vágyak és a vágyódások mozaikképeinek szereplőivé válunk, Boško Krstić elbeszélői kaleidoszkópjának kockái lassan irányítani kezdik a mi sorsunkat is, nem csak a Braun-család, első és második Quasimodo, első és második Andris sorsát, és nem csak a szerző önéletrajzi vallomását. Sorsuk, amely talán teljesen különbözik a mi emlékeinktől, lassan ránk is hatással lesz, a mi életünkre is, amely, akár az övék is, és ebben már nem is kéne kételkednünk, csak „félig-meddig” élet. Az életünknek ez a látszólagos volta arra késztet bennünket, hogy az emlékkönyvet lapozgatva értelmezzük és megéljük saját hontalanságunkat is.

Franja Petrinović

Elfogyott!!!
350 Din × db =   Din

lovas

Lovas Ildikó: Rózsaketrec

„Semmi lélektan, semmi lelkiismeret” – jegyzi meg egy helyütt a szerző (Karének). Az első tagmondattal „látszatra” ugyan fölmenti olvasóit a tükörbe nézéstől, ám második tagmondatával tudatosítja, a mi vállunkat is nyomja a kereszt. Keresztünket (létünk terhét) pedig nem is feltétlen mi „érdemeltük ki” jó vagy rossz cselekedeteinkkel, hanem örökségként kaptuk, s erről megfeledkeznünk nem volna üdvös. (…) Lovas Ildikó azzal szembesít, hogy a múlt fekete-fehér fényképein sokkal több szín tarkállik, mint a jelen csúcstechnikával körbebástyázott falanszteri pillanatképein.

Arany Zsuzsanna

Elfogyott!!!
890 Din × db =   Din

Feher_Viktor-fedolap

Fehér Viktor: Szokáskutatás Vërbicán

E kötet (Szokáskutatás Vërbicán) kézbevételekor még nem tudtam, hogy honnan vette a bátorságot magának Fehér Viktor, hogy megörökítse egy isten háta mögötti falu szokásvilágát, egy emberéletet átfogva. Publikációit olvasva rájöttem, hihetetlen gazdag anyag állt rendelkezésére, olyan anyag, amelybe beleszületett, amelyet kiskorától „elhallott” másoktól, s ezt most rendszerbe foglalta. Utólag látom, a szerző biztos kezű, érett gyűjtőként van jelen a vajdasági hagyományokat tisztelő kutatásokban. A népi kultúra értékei iránti érdeklődése szülőfalujából származik, amely egyre inkább a folklór és a szokásvilág felé fordul. (Szőke Anna)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

bogdan_fedolap

Bogdán József: A szavak néha kövek

“Körtéden és Karasjeszenőn keresztül Fehértemplomra érkeztem. Amikor megálltam a plébánia előtt, a Várhegy felől érkező szélvihar kilobbantotta a könyökablak mögül a csipkés függönyt, és egy pillanatra úgy láttam, mintha egy nagy, fehér angyal integetne felém, így köszöntve a város ötvenedik plébánosát. Az 1805-ben épített templom mint vőlegényének felékesített menyasszony nézte a tavakról tükröződő várost. 1880 és 1884 között Herczeg Ferenc itt járt gimnáziumba, és szabad idejében talán éppen itt kószált a román, az orosz és a katolikus templom háromszögébe zárt tündérkertben, mindig egyedül, de mindig derűsen, hisz a Kárpátok sötétkékje tele volt apai és anyai sejtelmes üzenetekkel.
A Körtéd felőli útjelző táblán ezt olvasom: Bela Crkva, Alba Biserica, Fehértemplom, Weiβkirche. A híveim többsége cseh anyanyelvű.
Ja vas mam rad, így mondják csehül azt, hogy szeretlek.
Szeretlek, Fehértemplom.”

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Herceg-vedoborito

Herceg János: Szikkadó földeken

Herceg János Szikkadó földeken című regényének megjelentetésével több mint hatvan évig adós volt a vajdasági magyar könyvkiadás. A szöveg eredetijét ugyanis folytatásos regényként hetvenkilenc részben közölte a Magyar Szó 1954. szeptember 26-a és December 15-e között, Hangya András negyvenhat szövegrajzának kíséretében. A szerkesztői beharangozó szerint a napilap „a vajdasági életből vett mai életünketábrázoló, érdekfeszítő és fordulatos regény” közzétevését kezdi meg, abbéli meggyőződésében, hogy „az ismert vajdasági írónak a Magyar Szó számára írt regénye kiváltja olvasóink érdeklődését és megelégedettségét”.

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

Descartes_borito_honlap

Jean Paul Mongin – François Schwoebel: Descartes és a Gonosz Szellem

A könyvsorozat a filozófia történetének legizgalmasabb gondolatait meséli el gyermekek számára. A Les petits Platons könyvkiadó az elmúlt években 31 kötetet jelentetett meg, amelynek jelentős részét már német és angol nyelvre is lefordították. A sorozat első magyar nyelven megjelent darabja a Descartes és a Gonosz Szellem.

Egy hosszú, hideg téli éjszakán, miközben az egész város álomba merült, Descartes urat kételyek gyötörték: lehetséges-e, hogy három meg kettő ne öttel legyen egyenlő? Hogy egy Gonosz Szellem mindennel kapcsolatban megtéveszt? Hogy a világ végső soron
csupán egy álom?

René Descartes (1596–1650 )

„Föld, föld!” – így kiálthatunk fel Hegel szerint, amikor Descartes-hoz érünk a filozófiatörténetben. Ugyanis a descartes-i filozófia joggal tekinthető a hozzánk igazán közel álló, modern filozófia kezdetének: vele talán révbe érhetünk. Radikális vállalkozása során Descartes előbb mindent megkérdőjelez, majd újra felépíti a tudást, az öntudat bizonyosságára és Isten létére alapozva. Eközben kalandos gondolatkísérletekre invitál bennünket, amelyeket álmok, bolondok és sétálgató kalapok népesítenek be. És mindenekelőtt: meg kell küzdeni a Gonosz Szellemmel. (Losoncz Márk)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

ASZ-Recsnik-fedolap

Antal Szilárd: Rëcsnik

Ha olyan helyen élünk, ahol egy meghatározott nyelven beszélünk, de a mindennapok során, az iskolán kívül egy másikat is hallunk és gyakran használunk, a meglevő nyelvnek kialakul egy új formája, amelyhez meglehetősen körülményes bárminemű lingvisztikai kvalitást társítani. Jelen szótárfüzet igyekszik áthidalni azokat a megértési és megértetési problémákat, amelyek ebből a – mindennapjainkat érintő – „szimpatikus” nyelvi sokszínűségből adódnak. Annál is inkább hasznos a jelen kiadvány, mert a nyelvek által összefűződnek szenzibilitásaink.

Elfogyott!!!
200 Din × db =   Din

blaskovic_borito_nyomda

Laslo Blašković: Történet a bágyadtságról

Az apád magyar, kérdezte Marika rettentő magyaros angol nyelven, rám mutatva. Talán a sárga ábrázatom miatt, sokaktól tudom már, hogy Pest tele van ilyenekkel, mint én, vagy kevésbé volt misztikus a dolog, lehet, hogy a csaj csak meghallotta Schulz feleségét, amikor a nevemen szólított, hogy emeljem ki a fejem a homokból és vigyorogjak az objektívbe. Ő félig magyar, magyarázta Schulz fia (elárulta az apját, hogy megkapja a nőt, mint ahogyan előtte sokan mások is tették), half Hungarian, amit a lány apja könnyen megértene, mintha Puskás vagy Kocsis lennék, egy félvér a Magyar könnyűlovasságból, ő viszont semmit sem ért. Igen, magyar, vallotta be végül, aki nem tud magyarul. Arra számított, hogy ez a homályos tény az én még homályosabb nemzetiségemről hozhatna némi pluszt a számára.

Elfogyott!!!
350 Din × db =   Din

Orcsik-Fantom

Orcsik Roland: Fantomkommandó

A mű (amely a pozsonyi Kalligram és az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg) helyszíne a kilencvenes évek délszláv háborúinak névtelen kisvárosa, ahol a hősök nem formálhatják sorsukat, hanem inkább elszenvedik a történelem borzalmait és őrületét. De a Fantomkommandó nemcsak erről a lesüllyedt emberi létállapotról ad metszően pontos képet, hanem például arról értesülünk, hogy a kamaszhősöknek fontos, hogy zenekart alapítsanak. Nem adják föl ezt a tervüket. Valamiért nem.

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

SajtiE-fedolap-vedoborito

A. Sajti Enikő: Kisebbségpolitika és társadalomszervezés

Az egykori bánáti politikus, nagybecskereki ügyvéd, hajdanvolt magyar országgyűlési képviselő és jugoszláv szenátor, Várady Imre személyes irataiból, családi levéltárának anyagából ad közre bő válogatást, valamint egy hosszabb lélegzetű tanulmányt a jeles történész és egyetemi tanár, A. Sajti Enikő. Többéves fáradságos munka eredményeként született meg e kötet anyaga aprólékos, eligazító jegyzetanyagával együtt. A kiválasztott Várady-irategyüttes a családi vonatkozásokon túlmenően a 19. század második felének és a 20. század első felének fontos nagybecskereki, bánáti és vajdasági közéleti eseményeit dokumentálja, felfedve esetenként annak részleteit, hátterét is. A Várady-levéltár dokumentumai alapján egy hosszú, tartalmas, két világháborút is átfogó politikus életpálya körvonalazódik, a néhai bánáti ügyvéd sokrétű közéleti tevékenységével, kapcsolataival és aktivitásával egyetemben. E kötet nemcsak gazdag és fontos, vajdasági viszonylatban is egyedülálló dokumentumgyűjtemény – amely a vajdasági magyar politizálás történetének megkerülhetetlen forrása, hivatkozási alapja –, hanem izgalmas történelmi olvasmány is egyben: tájtörténetünk és közéletünk hiányzó fejezete. Várady Imre hosszú életpályájának válogatott irat­anyaga immár történelemmé formálódott. (Németh Ferenc)

Elfogyott!!!
1200 Din × db =   Din

drMarias2016_borito__2016-09-05_

drMáriás rendelője

drMáriás képeinek formai megoldásai egyszerre idézik az amerikai pop-art és az orosz szoc-art stílusjegyeit, de a rokonság mindkét esetben egészen távoli. A művész minden olyan stíluselemet magától értetődő természetességgel használ, amely beszorítható abba a perspektívába, ami groteszkként jelenik meg – márpedig oda szinte minden beszuszakolható. (…) Ahogyan Csáth Géza naplót ír, úgy fest drMáriás: szelíden, de ügyelve a durvaságokra, már-már perverz módon. Fontos krónika ez: ha majd kétségek merülnének fel, milyen abszurd világban éltünk itt az ezredfordulón, elég megnézni drMáriás képeit. A művész a lehetetlent idézi meg mint valódi kelet-európai realista. (Gulyás Gábor)

Elfogyott!!!
790 Din × db =   Din

munkjpg

Munk Artúr: Bácskai lakodalom

A Bácskai lakodalomban a „porváros látója és láttatója” az „álmok piktorának” állított emléket, de a regény valójában több ennél: nyomon követhetjük benne az impériumváltás utáni, soknemzetiségű kisváros lakóinak „kisebbségi létesülését”, az „egzisztenciális váratlanságok” pedig kortörténeti leírásokként is olvashatók. Az orosz hadifogságból hazaérkező, világlátott orvosíró finom árnyalatokkal érzékelteti: a városban, amelyben még a „por sem lett nagyobb, mióta külföldön élt”, látszólag semmi sem változik. Egyedül a legrégebbi fűszerüzlet felett lesz a Ködöböc Ödön névből Kedebec Eden.

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

Juhasz Erzsebet Hatarregeny

Juhász Erzsébet: Határregény / Eržebet Juhas: Roman o granici

Juhász Erzsébet Határregény című művében a halál válik a létértelmezés kiindulópontjává. A családrekonstrukció egyik fontos paramétere vagy egyenes prizmája a szereplő halálának térideje és mikéntje. (Faragó Kornélia)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

silling

Silling István: Vallásos népélet Kupuszinán

Silling István szülőfaluja népi vallásosságával foglalkozott már, de mindig résztémákat dolgozott fel, így jelen könyve azért is fontos, mert itt áll össze az anyag monográfiává. Vallásos népélet Kupuszinán című művében mindössze egyetlen nyugat-bácskai falu vallásos hagyományát találja meg az olvasó, mégis van a könyvben egy fajta többlet, mégpedig a komplex szemléletű leíró-elemző közreadás. Az egyedi felől közelít az általános felé, ami azt is jelenti, hogy a sajátosságok mellett a közösségi, általános jellemzőkön keresztül utal a vajdasági magyar vallásos népélet főbb vonásaira is. A szöveghez szervesen illeszkedik, kiegészíti azt a gazdag illusztrációs anyag, ami vizuálisan segíti az olvasót a megírtak értelmezésében. (Klamár Zoltán)

Elfogyott!!!
700 Din × db =   Din

feher_miklos_cimlap

Fehér Miklós: Fekete normalitás

„Képzelj el egy tízemeletes épületet, amely lángokban áll, te pedig a legfelsőbb szinten szemléled a szörnyűségeket. Mindenki más meghalt körülötted, a tűz egyre közelít, teljesen egyedül érzed magad, pillanatokon belül te is a forróság martalékává válsz. Kinézel az ablakon, és ott is a feketeséget látod, de akkor eszedbe jut, ez talán egy könnyebb megoldás, nem lesz olyan fájdalmas, abban a pillanatban, ahogy földet érsz, megszűnsz.”

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Szotar

Mirjana Burzan-Kacziba Ágnes: Srpsko-mađarski rečnik / Szerb–magyar szótár

A háromkötetes szerb–magyar szótár óta (1968–1975) nem jelent meg számottevő szótár a Vajdaságban. E szótár kb. 34 500 szócikket tartalmaz, megközelítőleg 6500 gyakori kifejezést, terminust, valamint hozzávetőlegesen 2500 frazeologizmust. Hangsúlyozandó, hogy a szótár hűen tükrözi a mai szerb nyelv szóállományát.

Elfogyott!!!
2500 Din × db =   Din

gerold-lexikon-korice

Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014)

A vajdasági magyar irodalom íróinak/költőinek munkásságát, illetve intézményes formáit kötetbe gyűjtő lexikon, a 2001-ben megjelent Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon aktualizált, bővített kiadása.

Elfogyott!!!
1500 Din × db =   Din

Bencsik_Orsolya

Bencsik Orsolya: Több élet

Bencsik Orsolya új könyve lenyűgöző látomás: szétírt lányregény és megrázó családelbeszélés egyszerre. Egy olyan világ tárul elénk, amelyben megejtő szépséggel válnak elbeszélhetővé a sertéstenyésztés mindennapjai, a generációs konfliktusok vagy épp a párkeresés nehézségei. (Turi Tímea)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

terek anna

Terék Anna: Vajdasági lakodalom

A Vajdasági lakodalom Hajnijának nagy reményei, a házaséletről kialakított idilli képe két nap alatt foszlik szét és válik semmivé. A csizmalehúzóban az abszurd és a feketehumorral bőven átitatott jelenetek felszíne mögül kirajzolódik az a sorstragédia, mely szerint saját álmaink és vágyaink vakításában képtelenek vagyunk meglátni szeretteink és felebarátaink álmait és vágyait. A Jelentkezzenek a legjobbak! pedig úgy vezeti az orránál fogva mindvégig az értetlenkedő és hitetlenkedő olvasót, hogy a slusszpoén után percekig néz maga elé – letaglózva. (Pressburger Csaba)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

Jodal_Kalman

Jódal Kálmán: Die Liebe

Lehetnek kiborg taxisofőrök, lelkiekben magányos transznemű lények, lázító forradalmárok vagy a neoista kód őrzői, Jódal Kálmán káoszuniverzumának abnormális, agresszív, antiesztétikus hősei villódzó neonfények kereszttüzében rohannak végzetük felé. (Fehér Dorottya)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

Farago_Kornelia

Faragó Kornélia: Idők, terek, intenzitások

Felmerül a kérdés, milyen kulturális, művészeti és/vagy hatalmi jelenségeket kíván megérteni az irodalomelméleti gondolkodás, amikor a temporalitások sajátosan megélt tapasztalata helyett a tér dominanciáját hangsúlyozza, amikor a térszervezési, a helyalkotási eljárásokat és a diszlokációs poétikák működését vizsgálva, mélységekben és horizontokban, intervallumokban és határokban, vagy éppen a feltételekhez kötött nyitottságok alakzataiban gondolkodik. (Részlet Faragó Kornélia tanulmányából)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

SL-borito

Silling Léda: Piacok, vásárok, emberek

Silling Léda Piacok, vásárok, emberek c. kötetének mindegyik fejezete aprólékos esettanulmány a néprajz köréből, általában egy-egy adott településre fókuszál, összességében mégis a téma Vajdaságra vonatkoztatható általános tendenciái rajzolódnak ki.

Elfogyott!!!
700 Din × db =   Din

Raffay-Endre

Raffay Endre: A sárkány bögréje

Raffay Endre meseregényében a népmeséket alkotó elemek zárójelbe kerülnek, a felmutatott mesevilág ízig-vérig kortárs univerzum: a folytonosságot a (mesei szöveg)-múzeumok és mesetörténeti (meta)szövegek biztosítják. Egyedi történetvezetése, szikár nyelve, finom humora, a tudományos világ paródiája, kultúrtörténeti meghatározottsága, a fantasyirodalom paneljeinek használata és az elbeszélés szintezésének módja a kortárs meseirodalmi diskurzusba való beépülését biztosítja a mesekönyvnek. (Herédi Károly)

Elfogyott!!!
680 Din × db =   Din

BA-PK-korice

Bodor Anikó–Paksa Katalin: Vajdasági magyar népdalok V.

„Már régóta érezzük szükségét egy olyan kiadványnak, mely általános képet nyújt a Vajdaságban élő magyarság népdalkincséről.” – írta Bodor Anikó Vajdasági magyar népdalok című könyve I. kötetének előszavában 1997-ben, mely lírai dalokat (katonadalokat, a hétköznapok dalait, szerelmi, tréfás és egyéb dalokat) tartalmaz. A sorozat célja elsősorban az – amint Bodor Anikó megfogalmazta –, hogy „a vajdasági tarka eredetű magyar népesség népdalkincsének színe-javát a közművelődéssel megismertesse.” A kötet ugyanakkor a tudományos kutatás számára is újdonságot jelent, minthogy monografikus áttekintést ad a Dél-Alföld sajátos tájáról – népzenei, zenetörténeti és néprajzi vonatkozásban egyaránt –, egy olyan vidékről, amely már közel egy évszázada az anyaországtól elszakadva más politikai közösséghez tartozik. (Hajnal Jenő)

Elfogyott!!!
1200 Din × db =   Din

TelcsEde_borito_OK

Telcs Ede éremművészete

Telcs Ede (1872–1948) szobrász- és éremművész élete, valamint munkássága három országhoz kötődik: Szerbiához, Magyarországhoz és Hollandiához. Szabadkán nőtt fel, ehhez a városhoz fűzik gyermek- és iifjúkori színes emlékei. Itt állították fel 1901-ben első köztéri szobrát, az Erzsébet királynő mellszobrot. Ennek a városnak ajándékozta az első nemzetközi sikert aratott alkotását, A két bornemissza (1893) szoborcsoportot, a szabadkai gimnáziumnak pedig az Állami Nagy Aranyérmet, amellyel 1908-ban tüntették ki. Topolyán és Szilágyin köztéri szobra áll, Apatinban pedig egy általa készített síremlék található. Szobrászművészetéről, így a felsorolt példákról is, bővebben a második kötetben írunk, most pedig éremművészetét mutatjuk be, amelynek példáit a Szabadkai Városi Múzeumban és a belgrádi Nemzeti Múzeum gyűjteményében is őrzik. Iifjúságának városában, a Szabadkai Városi Múzeum Vajdasági Magyar Galéria (1830–1930) című állandó tárlatán, egy különálló kisebb termet kapott, mert vajdasági kötődése mellett Szabadka és a tágabb régió első akadémiai képzettségű szobrászművésze. (Baranyi Anna)

Elfogyott!!!
750 Din × db =   Din

Klamar_Zoltan-fedolap

Klamár Zoltán: Kanizsai mindennapok

Klamár nagy mestere – és művének ez az egyik legfőbb erénye a legapróbb részletek történeti hitelessége mellett – a városlakók reflexív vélekedéseinek szövegbe történő idézésének. Még arra is bátran, merészen vállalkozik, hogy az egykorvolt eseményekre reflektáló „valakit” maga teremtse meg: egy-egy régen lebontott vagy ma is eredeti helyén álló főtéri épületet szólaltat meg a nagy idők tanújaként… (Liszka József)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

Szogi_Csaba

ing. Ekszerovits Szög-Balatoni Boli: Utazásaim / Brother Boli levelei

A legális és illegális kábítószerekről őszintén beszélni mindig nehéz. Szögi Csaba remekül egyensúlyoz a szubjektív önfeltárás és az objektív tények világa között: a drogok pszichés és fizikai veszélyeiről, társadalmi hatásairól irodalmi értékű prózát olvashatunk. Olyan szövegmátrix ez, amelyben olvasóként élvezet elveszni. Balatoni Bolinál is megjelennek a drogok, de az ő igazi terepe nem a belső, hanem a külső utazás. (Kubiszyn Viktor)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Borcsok_Laszlo

Börcsök László: Az örökség

A magyarok bevonulása előtt a rőfösök járnak legjobban, mert minden piros, fehér meg zöld vásznat eladnak, amikor a faluban elterjed a hír, hogy ki lehet tenni a magyar zászlót. (Részlet a regényből)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Major-Nandor

Major Nándor: Utcasarkon, ha hátranézünk

Major Nándor kötete változatos szövegeket tartalmaz. Hosszabb elbeszéléseket meg negyvenöt rövidtörténetet, amiket az író kisnovelláknak mond. Ezekben rövidre fogott, alig néhány mondattal érzékeltetett történetet ad elő a szerző, és bennük a humor is előfordulhat. A hosszabb elbeszélésekben sohasem a lelki történéseket mondja, hanem a valóság látszatát kelti. (Bányai János)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

raketaiskola

Oláh Dóri: Rakétaiskola darált húsból

Oláh Dóri Rakétaiskola darált húsból című vizuális útinaplója egy vajdasági magyar lány útját követi végig a Magyarkanizsa–Eger–Pest-útvonalon. Az ingázások egy évét megörökítő rajzok, jegyzetek, fotók és történetek a fiatal tervezőgrafikus diplomamunkája. A teljes alkotói szabadság örömével készült alkotások a napi történéseken túl, a művész belső utazásainak lenyomatai. A kötet a Symposion és a Forum Könyvkiadó közös gondozásában jelent meg.

Elfogyott!!!
1000 Din × db =   Din

A megrendelt termékek végösszege: Din
Ellenőrizze az űrlapot! A rendelést a postázási adatai megadása után továbbítsa. Köszönjük a rendelést!

* Megrendelő neve:
* Megrendelő email címe:
* Megrendelő telefonszáma:
* Megrendelő postázási címe:
PAK: (PAK keresése)
Megrendelő számlázási címe:
(ha eltér a postázási címtől)
Megjegyzés:
* a csillaggal megadott mezők kitöltése kötelező

VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ

Díjszabás

A webshop postai utánvéttel és költséggel dolgozik, mely súlytól és értéktõl függõen rendelésenként változik a posta aktuális díjszabásának megfelelõen.

Fizetési mód

A fizetés minden esetben utánvétellel történik, azaz a csomag kézhezvételekor számla ellenében, készpénzben.

Reklamáció

KÉRJÜK, MINDEN KISZÁLLÍTÁSKOR GYŐZŐDJÖN MEG ARRÓL, HOGY A CSOMAG AZ ÖN ÁLTAL RENDELT ÁRUKAT TARTALMAZZA-E! A posta szabályzata értelmében csak kifizetés után lehet kibontani a csomagot. Postai kézbesítés esetén joga van a vásárlónak megtekinteni a csomag tartalmát a helyszínen, indokolt esetben vissza is küldheti a bontott csomagot. Az indokokat minden esetben írásban kell rögzíteni.

Figyelmeztetés!

A posta egyszer viszi ki a csomagot, kézbesíthetetlenség esetén értesítõt hagy ezután 5 napig lehet átvenni a postán. 5 nap után az át nem vett csomagot visszaküldik a feladónak. Ez esetben mi töröljük a rendelést.