„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

Losoncz Alpár: A hatalom(nélküliség) horizontja Szűgyi Zoltán: A lélek elindul Szegedi-Szabó Béla: Balzsam Sinkovits Péter: Verkli Vladislava Vojnović: Kecskefül Úton szőtt mesék Ronan de Calan–Donatien Mary: Karl Marx kísértete Jean Paul Mongin–Marion Jeannerot: Szent Ágoston vallomásai Németh István: Jusztika Bordás Győző: A mi porunk Igor Kolarov: Pingvinkalauz Jelena Lengold: Vásári mutatványos Igor Marojević: Belgrádi csajok Csáky S. Piroska: A Forum Könyvkiadó bibliográfiája 1957–2016 Ifjúságunk, Csurgó Gulyás József: Ludas könyve Csík Mónika: Szekrénylakók Tigrislélek Móra Regina: Pöttömváros Antal Szilárd: A rejtett város Terék Anna: Duna utca (második kiadás) Csorba Béla: Kérdések és látleletek Autoportret s novelom Milovan Danojlić: Levelek Amerikába Dudás Károly: Nem éltünk gyöngyszigeten II. Dudás Károly: Nem éltünk gyöngyszigeten I. Koncz István: Csend és lázadás Tékiss Tamás: Samu sejti Terék Anna: Halott nők Bíró Tímea: A pusztítás reggelei Schwalb Miklós: Fiú a konyhából Böndör Pál: Finis Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik Várady Tibor: Libatoll és történelem Csaták, amelyek összekötnek / Bitke koje nas povezuju Ki vagy te, vajdasági magyar? Kocsis Árpád: Oktopusz Jung Károly: Folklór minden időben és más témák Jean Paul Mongin – Yann Le Bras: Szókratész, a semmittudó bölcs Vázsonyi Csilla: A magyarkanizsai Népkert és Vigadó Makrai József verses hadifogolynaplója Bozsik Péter: Jelentés a Kór Házából Svetislav Basara: A merénylet angyala Boško Krstić: Quasimodo Lovas Ildikó: Rózsaketrec Fehér Viktor: Szokáskutatás Vërbicán Bogdán József: A szavak néha kövek Herceg János: Szikkadó földeken Jean Paul Mongin – François Schwoebel: Descartes és a Gonosz Szellem Antal Szilárd: Rëcsnik Laslo Blašković: Történet a bágyadtságról Orcsik Roland: Fantomkommandó A. Sajti Enikő: Kisebbségpolitika és társadalomszervezés drMáriás rendelője Munk Artúr: Bácskai lakodalom Juhász Erzsébet: Határregény / Eržebet Juhas: Roman o granici Silling István: Vallásos népélet Kupuszinán Fehér Miklós: Fekete normalitás Mirjana Burzan-Kacziba Ágnes: Srpsko-mađarski rečnik / Szerb–magyar szótár Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014) Bencsik Orsolya: Több élet Terék Anna: Vajdasági lakodalom Jódal Kálmán: Die Liebe Faragó Kornélia: Idők, terek, intenzitások Silling Léda: Piacok, vásárok, emberek Raffay Endre: A sárkány bögréje Bodor Anikó–Paksa Katalin: Vajdasági magyar népdalok V. Telcs Ede éremművészete Klamár Zoltán: Kanizsai mindennapok ing. Ekszerovits Szög-Balatoni Boli: Utazásaim / Brother Boli levelei Börcsök László: Az örökség Major Nándor: Utcasarkon, ha hátranézünk Oláh Dóri: Rakétaiskola darált húsból

Könyvek – 2018

Online rendelés esetén a postaköltséget mi fizetjük!

3000 dinár feletti rendelés esetén további 20% kedvezményt adunk.


Losoncz Alpár: A hatalom(nélküliség) horizontja

Az Új Symposion folyóirat története a vajdasági magyar irodalom „nagy története”. Losoncz Alpár a Sziveri János-féle harmadik Sympó-nemzedék tagjaként alakítója, majd értelmezője e kultúrtörténeti fenoménnek.

Elfogyott!!!
688 Din × db =   Din

Szűgyi Zoltán: A lélek elindul

Szűgyi Zoltán válogatott költeményeinek gyűjteménye lírai önéletrajz „fehérben és énekelve”. Koncepciójában újraértelmeződnek az elmúlt negyven év darabjai, a táj- és istenközpontú vallomásversek, a barátsiratók, a gondnokfilozófiák, az EKG-szonettek és a pillangóhaikuk. A lélek elindul a lassú csendteremtés felé törekvő verseket foglalja magába, melyek hangtalan hangon, a vagyok időtlenségével hatnak olvasójukra.

Elfogyott!!!
990 Din × db =   Din

Szegedi-Szabó Béla: Balzsam

A regény a középkorban, a Délvidéken, a Csecs-tónál játszódik. A mű a Balzsam család sorsát meséli el. A falualapító Simont magával ragadja egy számára addig ismeretlen, új identitás: a kőfaragás misztériuma. A gyönyörű Tara Mavra és Murcia Saturnius doktor alkimista tevékenységei közepette Balzsam Simon saját útját járja, elvándorol egészen Ragúzáig. A falu, amit korábban ő maga hozott létre, azonban aligha képes nélküle életben maradni. Kérdés, hogy sikerül-e neki még időben visszatérnie? Erre csak Murcia Saturnius tudja a választ…

Elfogyott!!!
490 Din × db =   Din

Sinkovits Péter: Verkli

Voltaképpen talány, hogyan és mikor kerül az ember kezébe egy-egy könyv. Olykor találomra érkezik, szinte rejtélyes módon, egy cím kelti fel talán a figyelmünket, esetleg életrajzrészlet vagy egy szövegfoszlány; beleolvastunk valahol, elsőre fel se tűnt, s csak később tudatosul, hogy azonnal megrendített, amire persze ma már oly kevés a példa. És akkor nyomozni kezdesz megfeszített emlékezettel.” (Sinkovits Péter)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Vladislava Vojnović: Kecskefül

Pikareszk történet a fönnmaradás módozatairól a világméretű szociális válság peremén. Stojanka, a nő, az anya, a nagymama rég feladta már ifjúkori álmait, két lábbal áll a földön a dél-bánáti végek egyik apró falujában: a gyerekei világgá mentek, egyedül neveli két unokáját a második millennium elejének zavaros világában. Az 1968-as tüntetések idején, a The Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band albumát hallgatva sodorja magával a szerelem, de a sors és saját döntése nyomán furcsa fordulatot vesz az élete: terhesen tér vissza a falujába, gyorsan férjhez megy és tudja: hátralevő életében harcolnia kell a kishitűség, az önmegcsalás, a képmutatás, a kispolgári manírok, a patriarchális környezet, a meg nem értés és az aljasság ellen.

A kiváló Gorica Popović főszereplésével nemrég film is készült a kötet alapján.

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Úton szőtt mesék

Az Úton szőtt mesék című kötet a 2016. évi Gion Nándor Novellapályázat antológiája. „Az írások ugyan sok tekintetben különböznek egymástól, mégis szinte ugyanennyi szállal kapcsolódnak egymáshoz, egyes történetszálak továbbíródnak más szövegekben. (…) Remény, csalódás, magány, félelem, női sors – e motívumok mindenképpen kiemelendők a kötetből, mely többségében hagyományos, történetközpontú elbeszéléseket tartalmaz.” (Novák Anikó)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Ronan de Calan–Donatien Mary: Karl Marx kísértete

Felejtsük el a Marx körüli tömjén- és ellentömjénfüst sugallta hazugságokat. „Én nem vagyok marxista” – nyilatkozta távolságtartóan. A hús-vér Marx nem azonos a tankönyvek és az enciklopédiák sápadt tudósával, hanem ezerarcú: szatirizáló kópé, az árukról mint „táncoló asztalokról”, a „szellemekről” és a „pénzt fiadzó pénzről” író retorikai tűzijátékmester, a fennálló rend összeomlását jósoló próféta, az elidegenedés és a kizsákmányolás radikális kritikusa, kordiagnózist felállító újságíró, a szerelem poétája, a tőke elvont-önértékesítő folyamatait elemző teoretikus, szenvedélyes politikus. Életműve nem zárt, hanem palimpszeszt, amely mindmáig folyamatosan újraíródik. Olykor gyermekeknek szánt filozófiai könyvként. (Losoncz Márk)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Jean Paul Mongin–Marion Jeannerot: Szent Ágoston vallomásai

Egy tévelygő megtérésének, fordulatának története ez. Ágoston manicheistából és újplatonistából lett Krisztus követője, rétorként hagyta, hogy Isten szólítsa meg őt, s végül északafrikai püspökként a nyugati kereszténység első számú egyházatyája lett. Nála az alanyiság konfesszionális elmélyítése, a gyermek- és kamaszkor felelevenítésétől az anyja elsiratásáig, mindig létünk alapjához, teremtőjéhez vezet – legbelül az örök fényt, a kegyelem forrását fedezhetjük fel. „Ha csalatkozom is, vagyok”, mondta, s ezzel, az önmagunkról való bizonyosság hangsúlyozásával modernebb volt, mint bárki más akkoriban. Véletlen-e hát, hogy a 20. században a legnagyobbak újra elővették a műveit Wittgensteintől kezdve Arendton és Jasperson keresztül Lyotard-ig és Derridáig? (Losoncz Márk)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Bordás Győző: A mi porunk

Bordás Győző egyszerű és pontos mondatokat ír. Erről az új könyvéről is elmondható az, ami teljes munkásságáról: mindig saját környezetével, életével, a vajdasági élettel foglalkozik. A novellái is dokumentumnovellák, a képzőművészetünkkel, irodalmunkkal, kultúránkkal foglalkozó írásai, még a búcsúztatói is szinte kizárólag vajdasági alkotókról szólnak. A kötetben megjelenő elbeszélések sikeres példái annak, miképpen lehet megtörtént eseményekről, átélt élményekről úgy írni, hogy azok hirtelen mindenkit érdekeljenek, általánossá és elfogadhatóvá váljanak minden egyes olvasó számára, bárhol éljen ezen a földön. Sokan keresik majd elmúlt évtizedeink történeteiben, milyen kulcs nyitja ezen írásokat, kikről szólnak a mesélt történetek. Kivéve, mikor a szerző saját magát helyezi előtérbe. De nem az az érdekes, kik voltak valaha ezek az emberek, az az
érdekes, hogy olyat mond el az író, ami mindnyájunkat megérint. Az emlékezés sajátos módszere ez, méghozzá sikeres módszere. A könyv nagyobbik része válogatás a hetvenéves szerző utóbbi évtizedben megírt szövegeiből, amelyek legtöbbször az irodalom életéről szólnak, de bőven akadnak köztük a képzőművészetről, festők, szobrászok, fotósok munkásságáról szóló írások, hiszen ez volt az író kedvenc területe, amellyel mindig szívesen foglalkozott. E terület történetét folyamatosan kutatta, a művészek fejlődéséről, eredményeiről, ismertségéről több könyvet írt. Külön figyelmet érdemelnek a könyvkiadásról, a szerkesztői munkáról szóló szövegek, hiszen mint a Forum Könyvkiadó szerkesztője, Bordás Győző évtizedekig igyekezett könyvkiadásunk útját egyengetni, az intézményt erősíteni, íróink könyveit megjelentetni. Ahogy dr. Bori Imre fogalmazta meg: „Írásain az élet hitelesítő pecsétje van.” Sajátos módon vonatkozik ez mind az elbeszélésekre, mind pedig a rövid jegyzetekre. Őszintén és hitelesen ír a közügyeinkről, azt hiszem, sok olvasónak lesz kedve e könyvet olvasni. (Gobby Fehér Gyula)

Elfogyott!!!
500 Din × db =   Din

Igor Kolarov: Pingvinkalauz

A Pingvinkalauz (Priručnik za pingvine) szövegei vidámak, viccesek és edukatív jellegűek. Abszurd humorukkal mind a gyermekek, mind a felnőttek számára izgalmasak. A néhány soros, meghökkentő történetek elgondolkodtatnak, a szeretet, az önzetlenség szépségét, az életöröm és a derű gyógyító erejét hirdetik.Igor Kolarov a Vreme hetilapnak adott interjújában így nyilatkozott a gyerekirodalom küldetéséről: „A gyerekirodalom lényegi mivolta az építő jellegben ragadható meg. Ha a felnőtteknek írt irodalom lyukakat ás a már létező rendben, a gyermekirodalom facsemetéket és virágpalántákat ültet ezekbe.”

Orovec Krisztina fordító

Elfogyott!!!
390 Din × db =   Din

Jelena Lengold: Vásári mutatványos

„Nincs megfelelő pillanat arra, hogy elkezdjem ezt a történetet. Mind egyformán rossznak s ugyanakkor jónak is tűnik. Lehetetlen lenne az eseményeket lineáris sorrendben elmondani, mert az idő néha körkörös folyamat. Úgy érzem, újra és újra megtörténik az, ami már egyszer megtörtént, ugyanolyan értelmetlen képlet szerint, s nem tudom befolyásolni ezt az egészet” – így kezdődik Jelena Lengold Zuhanás című novellája, és a szerb írónő valóban nem árul zsákbamacskát. Történetei nemegyszer a sakkjátékhoz hasonlítanak: fekete és fehér, férfi és nő. Védelem és támadás. Vonzások és választások. Lépések és kényszerek. A tábla pedig napjaink Szerbiájának városi, Nyugatra figyelő világa. Itt keresik egymást, a testi és lelki boldogságot és végeredményben saját magukat is a figurák. Jelena Lengold nagyszerű novelláskönyve 2011-ben az Európai Unió Irodalmi Díjában részesült.

Elfogyott!!!
590 Din × db =   Din

Igor Marojević: Belgrádi csajok

Igor Marojević történetei a magyar olvasónak is egyszerre ismerős és egzotikus, már-már vadregényes miliőben és időkben játszódnak: a (poszt)titoista Jugoszlávia hanyatláskorszaka, a délszláv háborúk, a megnyugvást és normalizálódást csak ideig-óráig mímelni képes kétezres évek és a ki sem hűlt tegnapok Jugoszláviája/Szerbiája kortól és nemtől függetlenül is inkább a csalódástörténetek színfalait idézik meg. Ezek a történetek véletlenül sem szándékoznak a mi kell a nőnek? kérdésre akár csak kielégítőnek tűnő válaszlehetőségeket kínálni: egyfelől erre nem igazán kínálkozik lehetőség, másrészt pedig a szövegek a margó szélére távolítják az esetleges valós igényeket. Ahol nem, ott a személyes tragédia szólamai csendülnek fel – többször fortéban, mint pianóban.

Elfogyott!!!
400 Din × db =   Din

Csík Mónika: Szekrénylakók

Csík Mónika délvidéki költő, író húsz meséből álló mesefüzére tulajdonképpen a Hauff-mesékre emlékeztet minket. Keretes szerkezetű mesegyűjtemény, ahol az ismétlés-előrehaladás mesteri ritmusa, a sok tematikus egyezés, az epizódszereplők újra- és újra-felbukkanása egészében, de külön-külön is élvezhetővé teszi a meséket. Ám a Szekrénylakók hősei nem egész világot bebarangoló hősök, nem elátkozott hercegek és hercegnők, hanem a ruhásszekrény mélyén „élő” kacatok: Büdi zokni, Dugófej parafadugó, Kajlagomb, Kis-, Al- és Főcsutka, a három militáns almacsutka, Sipirc és Mimi egér, Rágcsa moly és a többiek. Az általuk megismert történetek nem a sivatag, az erdő vagy a nagyváros káprázatos, csillogó-villogó távlataiba vezetnek, hanem az abszurd módon szűkös kisvilágot, a Szekrényfenéket teszik meghitté és varázslatossá. Viccesek és karakteresek a figurák (mindegyikük gondosan egyénített), ám mégiscsak egy zárt világban élő, jelentéktelen lomok, „rágcsálók”, akik hosszú-hosszú ideig egy közös szekrény mélyén kénytelenek osztozni. Az abszurd iránti nyitottság, az abszurdba hajló és mégis gyermeki humor, a kisgyermekkori szorongás iránti különleges érzékenység különbözteti meg Csík Mónikát a romantikus elődöktől. (Bánki Éva)

Elfogyott!!!
690 Din × db =   Din

A megrendelt termékek végösszege: Din
Ellenőrizze az űrlapot! A rendelést a postázási adatai megadása után továbbítsa. Köszönjük a rendelést!

* Megrendelő neve:
* Megrendelő email címe:
* Megrendelő telefonszáma:
* Megrendelő postázási címe:
PAK: (PAK keresése)
Megrendelő számlázási címe:
(ha eltér a postázási címtől)
Megjegyzés:
* a csillaggal megadott mezők kitöltése kötelező

VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ

Díjszabás

A webshop postai utánvéttel és költséggel dolgozik, mely súlytól és értéktõl függõen rendelésenként változik a posta aktuális díjszabásának megfelelõen.

Fizetési mód

A fizetés minden esetben utánvétellel történik, azaz a csomag kézhezvételekor számla ellenében, készpénzben.

Reklamáció

KÉRJÜK, MINDEN KISZÁLLÍTÁSKOR GYŐZŐDJÖN MEG ARRÓL, HOGY A CSOMAG AZ ÖN ÁLTAL RENDELT ÁRUKAT TARTALMAZZA-E! A posta szabályzata értelmében csak kifizetés után lehet kibontani a csomagot. Postai kézbesítés esetén joga van a vásárlónak megtekinteni a csomag tartalmát a helyszínen, indokolt esetben vissza is küldheti a bontott csomagot. Az indokokat minden esetben írásban kell rögzíteni.

Figyelmeztetés!

A posta egyszer viszi ki a csomagot, kézbesíthetetlenség esetén értesítõt hagy ezután 5 napig lehet átvenni a postán. 5 nap után az át nem vett csomagot visszaküldik a feladónak. Ez esetben mi töröljük a rendelést.