„És amikor T. kisasszony sétál át a téren elefántcsontszín szoknyájában, az egy egész világ remegtetése, képtelenség máshová nézni, a nagytemplom szépsége is elhalványul. A vakítás így valamit nagyon láthatóvá tesz, valamit pedig eltakar.” (Losoncz Márk: Vakító gépezetek)

„A korábbi idők tisztelt és megbecsült szabadtéri szakrális tájértékeiből ma mégis szép számmal találhatunk olyan fogadalmi kápolnákat, magánáhítatból állíttatott szobrokat, medicinatörténeti pestisemlékműveket, helytörténeti vonatkozású köztéri kereszteket, amelyek évszázadok óta jelzik itteni időnket, díszítik tereinket, gazdagítják akár az urbánus, akár a természeti környezetünket.” (Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban)

„összezsugorodsz az ég alatt, újvidék végül semlegesíti/minden félelmedet. s mindent visszaad, amit/elveszettnek hittél. a reflexiókat, az idegen neveket./a biztonságot, a hangokat. újvidék fényei/arcomra égtek, mint húsba a forró fém.” (Antalovics Péter: Örökszoba)

„Alkotni nem egyéb, mint engedelmeskedni. Engedelmeskedni valaminek, ami hatalmasabb nálunk, bennünk lakik, birtokol minket, olyanná tesz minket, amilyenek vagyunk: egyedivé, senki mássá.(Michel Onfray: A boldogság antik étrendje)

„Bozótos erdőkön, beláthatatlan kukoricatáblákban kell előrehaladnunk, s igazán minden talpalatnyi helyet sok vér árán tudunk elfoglalni csak. A vidék ideális szép rengeteg sok apró erdejével és gyümölcsfáival, de egy támadó hadseregnek igen rossz terep.” (Koczka József naplója 1914-ből)

„Bosszantott a céltalanságuk, és idegesített a dekadens életük. Zavart, hogy mindig mindenből a kisebb felelősséget vállalták, és állandóan csak azt nézték, miképp érhetnék el a céljaikat a lehető legkisebb erőfeszítéssel.” (Kiss Tamás: A tükörtestvér)

„Fejértelep közösségének egyfajta közös kincsét tárja az olvasó elé, amely örök bizonyítéka a szülőföldhöz való kötődésnek, és magyarázattal szolgál arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk” (Id. Beretka Sándor: Ismét forog a szélkerék 1.)

“Végtelen alázatra, magunk, ruhánk, elképzeléseink (koncepciónk, elméleteink) megtépetésére van szükség ahhoz, hogy valami olyasmiről beszélhessünk, mint a festészet volt.” (Tolnai Ottó: Kalapdoboz)

“Nem ismerlek. Egy aranyfülbevalót kaptam tőled, szeretted volna, ha szép vagyok. A három fiad közül, az egyik fiatalon meghalt valami betegségben. Mivel lányod nem volt, gondoltad, majd én az leszek.” (Bicskei Gabriella: Puha kert)

“A könyv célja, hogy ha kis mértékben is, de részese legyen a folyamatnak, amely azt szolgálja, hogy az idő előrehaladtával, az eleven emlékezet halványulásával se tudjunk méltatlanul keveset múltbeli kultúránk szereplőiről.” (Faragó Kornélia: A 28-as nemzedék)

“Amikor az írók jó hat évtizeddel ezelőtt előbb Csantavérre, majd onnan Kanizsára, a Tisza-partra jöttek, végül is azért jöttek, hogy az ügyeletes fülektől távol, olyan helyen beszéljék meg ügyes-bajos dolgaikat, ahol nincsenek lehallgatókészülékek.” (Dormán László: Kanizsai képmesék)

“Werther, mondani sem kell,/ Lottétól jön. Felkavart érzelmekkel,/ mint tudjuk. Megtörtént, aminek meg/ kellett történnie, s neki ma este/ meg kell hoznia a végső döntést.” (Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés)

„A világon semmi se befejezett, ez a HÁZ se, ez a kert se, mindennek van folytatása az állandó változásban, még annak is, amiről úgy gondoljuk, megszűnt.” (Vasagyi Mária: Fabella domi)

„Tapos magas lépésekkel a sűrű gazban, beljebb a bokrosba, ott keresgél hosszan, piszmogva, hajladozva, mintha kiejtett volna valamit a kezéből, s szemének egyre reménytelenebb homályában kétségbeesve leheli maga elé: »Hol az én helyem?«” (Vigh Rudolf: Öröknaptár)

„A falu történetének kutatása, a lakosság, a vallás, az épületek és a szántóföldek alakulásának megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy a valós múlt ismeretében kellően tudjuk kezelni értékeinket.” (Szilágyi Mária: Fényben és árnyékban. Magyarcsernye építészetének fénykora és hanyatlása)

„Fegyvert? Máma fegyvert? Vagy úgy te is néha, hogy valami nem megy a fejedbe, és nem megy! Azt mondtam: nekem nem kell fegyver…” (Németh István: Fordulat után)

„Több könyvben olvastam azt az óvatos bevezető mondatot, hogy a történet tulajdonképpen kitalált történet, a szereplők kitalált szereplők, minden hasonlóság véletlen. E könyvet az ellenkezőjével kezdeném.” (Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon)

„a limeseken túl / nem találom a helyem / az érintetlen erdő megriaszt / a hidak nélküli zabolátlan folyók / akadályozzák a továbbhaladást / sehol egy útjelző tábla / városok sincsenek / csak koszos kis falvak / fanyar erjesztett italokat” (Benedek Miklós: Mintha emberekből állna)

„A több évtizedes rádiózás következtében szinte akaratlanul is minden apróságra reagálok. De valószínűleg így van a többi kollégám is.” (Nagy Nándor: TragikoMédia)

„Pedig én katona akartam lenni. Titokban átmentem egy jó pajtásommal, Tiszaistvánfalvára, mert megtudtuk, hogy azon a napon fogadják meg a civil trénkocsisokat, akik majd az ottani gazdák besorozott lovait és kocsiját fogják hajtani a harctérre.” (Pedig én katona akartam lenni)

Szombathy Bálint számára a művészet személyes archívumként nyilvánul meg, amelybe rendszerezetten betáplálta saját különböző ideáljait, képeit, emlékeit, tudását, tiltásait és tabuit. (Szombathy Bálint: YU retorika)

Minthogy Esterházy elbeszélője nem akar itt »arszpoétikázni«, persze hogy »arszpoétikázik«, minthogy a mondat »elfed, amikor fölfed«, elfedi az író-elbeszélő ars poeticáját, amikor felfedi. Miből áll voltaképpen ez az ars poetica?” (Bányai János: Író[k], könyv[ek], próz[ák])

Arra a kérdésre, hogy van-e valami bejelenteni- és elvámolnivalója, Péter a következőket válaszolta: – Azt hiszem, van a kocsiban valami, amit lehet, hogy nem lenne szabad átvinni a határon…” (Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs)

Nézzük! A Másik a pokol-féle cukisághoz semmi köze, hiszen Bender is én vagyok, valamelyest, még akkor is, ha nem veszek róla tudomást, megszüntetem, kiiktatom, eltörlöm. Bender nem te, nem ő, leginkabb mégis én, de zarójelben. (Én.)” (Böndör Pál: Bender & Tsa.)

„Félünk a hibáktól, a tévedésektől, a kudarctól. Sok embert az ilyenfajta félelem teljesen megbénít. Nem akar tévedni vagy valamit rosszul csinálni, s a végén ott köt ki, hogy semmit sem tesz – mert »csak az nem tévedhet, aki nem dolgozik«.” (Harmath Károly: Lélekvonszolás)

„A 19. és a 20. század fordulóján a polgáriasodó, de sok esetben mégis mezővárosi életmódot tükröző Szabadka […] kevés forrásban körvonalazódik annyira jól érezhetően, mint Kosztolanyi Dezső műveiben.” (Séta Kosztolányival)

„A tudat mély rétegeiből feltörő szerelemmítosz Correggióval találkozva alakította ki gyermeki énemet. Így lett aztán a szerelemről való beszéd – Nádas Péterrel szólva – legfontosabb önismereti kérdésemmé.” (Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai)

„Csodát várok, ugyanakkor minden realitásérzékemet elveszítettem, a hang nem több egy bennem rejtőzködő titoknál, egy fémes íznél a számban. Kifogások végtelen sora pulzál bennem, és lehetetlenné teszi a teljes nyugalom elérését. Önkéntesnek lenni, baszd meg!” (Sirbik Attila: St. Euphemia)

„Újvidék az olyan város / minden ablaka lekváros / a háta meg tarka foltos / a szájában kövér boltos / tenyerében a Duna-park / éjjel-nappal nyi-nyitva tart” (Domonkos István: Újvidék – Allegro bajbajó)

„Domonkos István azzal, hogy kisebbségi magyarként exjugoszláv nemzetek irodalmát fordítja magyarra, inspirációt merít azokból, „szerbhorvát” nyelven ír, megkérdőjelezi a magába zárkózó, védekező kisebbségi normát.” (Orcsik Roland: detoNáció)

„A felszínen tisztes város, szürke és dolgos. De éjszaka minden egészen másképp festett. Szexshopok és kukkoldák, fülledt levegőjű mozik. Éjszakai lények, gyönyörűek és kihívóak.” (Lénárd Róbert: Virrasztók – Skizopolisz)

„Jovan végre meggyógyult, és ismét mehetett óvodába. Barátai örvendezve fogadták, de a legjobban Ágnes örült meg annak, hogy ismét együtt játszhatnak. (…)” (Jovana Kulauzov Reba–Túró Lídia: Jovan és Ágnes)

„Élt egyszer egy király, s egyetlen leánya volt. A királylány esténként eljárt valahová táncolni – senki sem tudta, hová –, és minden este széttáncolt egy pár cipellőt. (…)” (Tündértánc. Vajdasági népek meséi)

„rené / magritte / foszforens / törlőgumija / átvilágítja / gyermekkorom / hiába / radírozom / hiába / radírozom” (Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka)

„Az exterritóriumba való betántorgás, a senki földjére való belépés legfeljebb a kisebbségi világokban és irodalomban lehetséges. Fenyvesi Ottó egyiket sem vállalta. Veszprémben új hazát talált: Vajdaságot.” (Végel László)

„A fiú szeme előtt ezen a nyáron az Élet ajtaja egy pár formás, egészséges, széttárt láb formájában tárult föl, amely lábak N. N.-hez tartoztak – a parasztlányka neve örökre Sabahudin titka maradt, más csak a becenevét ismerte, az terjedt el (…).” (Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?)

„gyönyörű a mi életünk/szeretjük egymást nagyon/hét kölykünk van és nonstop a nyakunkban lóg mind/néha nincs mit ennünk/cukrot és lisztet kérünk kölcsön a szomszédtól/de nagyon szeretjük egymást.” (Maja Solar)

„Ebben a kötetben is (…) kivétel nélkül ismert, népszerű írókkal, színészekkel, festőkkel, zenészekkel, újságírókkal és más területen dolgozó közéleti emberekkel folytatok párbeszédet.” (Krekity Olga: beszÉLgetÉSek)

 

Klamár Zoltán: Kanizsai mindennapok Faragó Kornélia: Idők, terek, intenzitások ing. Ekszerovits Szög-Balatoni Boli: Utazásaim / Brother Boli levelei Börcsök László: Az örökség Major Nándor: Utcasarkon, ha hátranézünk Raffay Endre: A sárkány bögréje Jódal Kálmán: Die Liebe Terék Anna: Vajdasági lakodalom Bencsik Orsolya: Több élet Juhász Erzsébet: Határregény / Eržebet Juhas: Roman o granici Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918–2014) Mirjana Burzan-Kacziba Ágnes: Srpsko-mađarski rečnik / Szerb–magyar szótár Silling Léda: Piacok, vásárok, emberek Oláh Dóri: Rakétaiskola darált húsból Bodor Anikó–Paksa Katalin: Vajdasági magyar népdalok V. Telcs Ede éremművészete Jovan i Agneš / Jovan és Ágnes Palásti Andrea: Újfalusi cirkusz Vida Ognjenović: Hűtlenek Galambos László: A múlt, a jelen és a jövő szorításában Harkai Vass Éva: Ami feltárul s ami nem Juhász Árpád Bányai János: Író(k), könyv(ek), prózá(k) A–K Monstrumi, kućni vilenjaci, vragovi, zlodusi Szombathy Bálint: YU retorika Nagy Nándor: Tragikomédia Séta Kosztolányival Lazukics Anna: Fotó / Ana Lazukić: Foto „Pedig én katona akartam lenni” Lovra Éva: Szabadka urbanizmusa és építészete a második világháború után (1945–1975) Silling István: Szenttisztelet és népi vallásosság a Vajdaságban Toma Viktória: Szél Jankó és a kiscsalád Szia! Jó napot! Viszlát! (Tanári kézikönyv) Benedek Miklós: Mintha emberekből állna Böndör Pál: Bender & Tsa. Szentelekyre emlékezve II. Uroš Petrović: Áven és a kutyorz Vaúföldön Csorba Zoltán: Homéroszi kapocs Andrić Edit–Gyöngyösi Lívia–Hetesy Bálint: Szia! Jó napot! Viszlát! Andrić Edit–Gyöngyösi Lívia–Hetesy Bálint: Szia! Jó napot! Viszlát! (Feladatgyűjtemény) Michel Onfray: A boldogság antik étrendje Géber László: Akinek az ég Kónya Sándor: Nézzünk égre! Koczka József naplója (1914) Virág Gábor: A Flórián-rend vitézei Az akácosnál balra Mozgalom, kultúraformálás, irodalmi gondolkodás Antalovics Péter: Örökszoba Harmath Károly: Lélekvonszolás Davor Gromilović: Wrong time, wrong place Krekity Olga: beszÉLgetÉSek Raffay Endre: Esztergomi és pécsi márványkapuk Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon Losoncz Márk: Vakító gépezetek Balogh István: Különös kalantén Maja Solar: Jellemző, hogy nem természetes Debreczeni József: Hideg krematórium Élettől az életig a holokauszton át Patak Márta: A test mindent tud Hász Róbert: Ígéretföld Domonkos István: Allegro bajbajó Orcsik Roland: detoNáció Piszár Ágnes: A teljesség fragmentumai Sirbik Attila: St. Euphemia Lénárd Róbert: Skizopolisz Tündértánc Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka Bányai János: Író(k), könyv(ek), prózá(k) L–ZS Hol tartasz? Hol tartunk? Toma Viktória: Szél Jankó és a kiscsalád újabb kalandjai Brenner János: Csavargásaim a munka mezején Szombat az Ecsetgyár utcában Móra Regina: Peremlakók Bodor Anikó: Széles a Duna Virág Zoltán–Orcsik Roland: Masírozó angyalok Németh István: Fordulat után Ezüsttulipán Szentelekyre emlékezve A 28-as nemzedék Dormán László: Kanizsai képmesék Klemm József: Kilencvenkilenc Danyi Magdolna: Enyhület és felröppenés Vasagyi Mária: Fabella domi Tolnai Ottó: Kalapdoboz Bicskei Gabriella: Puha kert

Forum Könyvkiadó Intézet

Alapítási év: 1957

A Forum Könyvkiadó, melynek  alaptevékenysége a folyóirat- és könyvkiadás, 1957. február 8-án alakult meg azzal az elsődleges céllal, hogy szépirodalmi és tudományos munkákat, valamint idegen nyelvű köteteket  magyar nyelvű fordítását jelentesse meg.  A Könyvkiadó a kezdeti , lassú kibontakozás után a jugoszláviai magyar írók fontos  szellemi műhelye lett, a magyar nyelvű szellemi alkotások és irodalmi művek alkotóháza,  amely az elmúlt  55 évben a vajdasági magyarság szellemi tárházát egy könyvtárnyi könyvvel, több mint 2250 címszóval gazdagította több milliós összpéldányban.

A Kiadó a kezdettől fogva sokszínű,  sokműfajú és értékközpontú volt,  jellegére nézve pedig szépirodalmi kiadó, amely írónemzedékeknek adott kifutási teret, közlési lehetőséget,  s irodalmunk alakulástörténetére is számottevően hatott. Írói pályákat egyengetett, fiatal, kezdő tollforgatóknak adott esélyt, életműsorozatokat publikált. Írói műhely-szerepét  a mai napig megtartotta, s kezdettől  fogva azon fáradozott, hogy az irodalmi termés legjavát publikálja.

A Kiadó műfaji sokoldalúsága abból adódott, hogy eleget akart tenni minden olvasói igénynek. Így produkciójában a politikai, történelmi, jogi, nyelvészeti és pedagógiai művek mellett helyet kaptak a tankönyvek, bibliográfiák és vallási művek, de a helytörténeti és művelődéstörténeti munkák is. Külön gondot fordított a gyermek- és ifjúsági irodalomra, a szép, tetszetős könyvek megjelentetésére. A Forum Könyvkiadó nemcsak a jó, hanem a szép könyvek műhelye is, tetszetős kiadványai pedig a hazai és külföldi könyvfesztiválok díjazott munkái.

Fontos hangsúlyozni, hogy a Kiadó keretében két – a vajdasági magyar irodalom és művelődés szempontjából jelentős  – folyóirat jelenik meg: a Híd, amely a Kárpát-medence legrégibb magyar irodalmi folyóirata , tekintettel arra, hogy 1934-től folyamatosan megjelenik, míg a Létünk,  amely 1971-ben indult,  s amely a vajdasági magyar tudományosság egyik fontos műhelye. Mindkét folyóirat tekintélyes szerzői gárdát tud maga mögött: írókat, tudósokat, kutatókat, egyetemi tanárokat.

A Kiadónak jelenleg 8 dolgozója van, és 2008. július 1–jétől Forum Könyvkiadó Intézetként működik, alapítója a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza és a Magyar Nemzeti Tanács.

A Forum évente három rangos elismerést oszt ki:  a Híd Irodalmi Díjat, a Forum Képzőművészeti Díjat és a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat.

E-mail: direktor@forumliber.rs

Tel: +381 (0)21 457 216

Fax: +381 (0)21 456 742

Cím:
Vojvoda Mišić  u. 1. (Vojvode Mišića 1.)
21000 Újvidék (Novi Sad)
Szerbia (Srbija)

Igazgató – főszerkesztő:
Virág Gábor

Számlaszám: 840-905668-94

Hivatkozási számok: 97 (broj modela) 16-80250-742131-00-04-820 (poziv na broj)

Adószám (PIB): 105687772